|
3 hónapos baba
A 3 hónapos csecsemő etetése még mindig anyatejjel és/vagy tápszerrel történik. Jó esetben már nem kér éjszaka enni, de ez gyermekenként változó. Ha éhes - főleg, ha kisebb súlyú a korához képest - ne vond meg tőle a tejcsit. A régi szokásokkal ellentétben még nem kell elkezdeni a gyümölcs bevezetését. Ebben a korban még az anyatej, illetve a tápszer a legjobb a baba számára. Jól lakik vele, könnyen meg tudja emészteni, és jól is fejlődik tőle.
Ha bukásra hajlamos a babád, akkor célszerű evés után egy arra megfelelő, speciális párnával megtámasztani, megemelni a fejét, a félrenyelés elkerülése miatt. Ebben segít a Pocifix fejemelő - támasztó párna, melyről itt olvashatsz!
Baba alvása, alvásigénye
3 hónapos korára a baba alvásigénye már kevesebb, nappali időszakban általában háromszor alszik. Az alvás közötti ébrenléte 2-3 óra hossza. Ezt az időszakot ne az ágyban töltse – ezzel is segítve neki, hogy meg tudja szokni az éjszaka és nappal közti különbséget - hanem biztonságos helyen, hordozóban, játszószőnyegen és persze a kezedben, öledben. Ilyenkor már éjszaka az 5-6 órát egyhuzamban is végig képes aludni.
Baba mozgásfejlődése
Már kevesebbet sír, felismeri a szerettei hangját. Öklét már nem tartja mindig összeszorítva. A csecsemő mozgása már összetettebb. A könyökére támaszkodva emelgeti a fejét. A jól megfogható csörgőt már hosszabb ideig képes a kezében tartani és megrázni.
Elkezd egyedül átfordulni a hátáról a hasára. Visszafelé ez még nem megy, mivel a nyak és karizma még nem olyan erős. Nagy örömet jelent számára a helyváltoztatás képességének felfedezése. Az átfordulással erősíti a nyak-, hát-, kar- és lábizmait, melyek szükségesek lesznek a kúszás-mászás, ülés, felállás megtanulásához. Ha talpai a talajhoz érnek, elkezdi magát tolni. Koraszülött babák esetében a fejlődési szakaszok időpontjai későbbre tolódhatnak.Képes már egyik oldalról a másikra fordatani a fejét. Szemeivel követi a mozgó tárgyakat. Odafordul, amerről jön a hang. Nagyon szereti ha sokat beszélsz hozzá, foglalkozol vele.
Ha a kezébe adod a játékot és elejti, még nem keresi, azt hiszi eltűnt. Elkezd mindent a szájába venni, nagyon figyelni kell, hogy a csecsemő játéka ne szőrős plüss, apró darabos, esetleg koszos játék legyen. Rendkívül értékeli, ha lemész az ő szintjére, játszol vele a földön, babás hangokat adsz ki neki, ismételve a hangokat. 3 hónapos kortól minden nap 1-2 alkalommal fektesd hasra 10-15 percre. Ha nem szeret később sem hason feküdni, akkor használhatsz Pocifix hasalós babapárnát, melyről itt olvashatsz bővebben.
Szeretnéd segíteni a babád mozgásfejlődését?
Akkor ez a baba párna Neked készült!
|