8 hónapos csecsemő fejlődése

8 hónapos csecsemő fejlődése

Látása már teljesen éles, messzire is ellát és észreveszi azt is, ha új dolog van a szobában. Beszélgess Vele minél többet, ne gondold, hogy úgysem érti, hiszen a beszédfejlődésében is fontos az, hogy kommunikáljanak Vele, hiszen utánozni fogja azokat a szavakat, mondatokat amiket Tőled hall. A szüleihez egyre ragaszkodóbb, az idegenekkel viszont óvatos.

 

A megkülönböztetés nélküli figyelme megszűnik és bejöhet az idegen-félelem. Ha nem figyelsz rá, kiabál, ezzel jelzi, hogy szeretné, hogy Vele foglalkozz. Egyre inkább utánozza nemcsak a beszédhangokat hanem a viselkedésedet is. Nem szereti, ha korlátozod, ezek ellen tiltakozik. A csecsemő súlya kb. 9000 - 9800 gramm.

Alvásigénye és étrendje

Az alvása változó ebben a korban. Az eddig jól alvó baba, most gyakrabban felébredhet, amit okozhat a fogzás is. De az is előfordul, hogy annyira kifárad, hogy jobban tud aludni. Alvásszükségelete 12-14 óra, napközben még 2-szer alszik.

 

Evési szokásai is változatosak, ha fogzik, akkor lehet, hogy egyáltalán nem kíván enni. Ilyenkor ne erőltesd, inkább próbálj meg Neki valami olyat adni, amit nagyon szeret. Már naponta 2 szilárd ételt kapjon. A főzelék lehet pl. csirkehúsos sárgarépapüré, zelleres krumplipüré, krumplis kelkáposzta, illetve bármi olyan bébiétel ami korának megfelelő. Adhatsz neki babán turmixot, joghurtféléket.

 

8 hónapos csecsemőnek lehet az étrend a következő:
Reggel: Anyatej/tápszer+gabonafélék (árpa-, rozspehely is)
Délelőtt: Gyümölcsök gabonával, vagy tejpép, vagy tejtermékek
Délben: Főzelék hússal+anyatej/tápszer
Délután: Gyümölcsök vagy tejpép, vagy tejtermékek
Este: Anyatej/tápszer+tejpép vagy gabonák, vagy főzelékek

Mozgásfejlődése

- Biztosan tartja a kezében a játékot, figyeli, forgatja, dobálja.
- Tárgyakra mutat, és szemével követi annak mozgását.
- Tud kúszni-mászni úgy is, ha az egyik kezében van valami játék.
- Ha nem tetszik Neki a játék, ellöki magától.
- Belekapaszkodva valami stabil tárgyba már fel tud állni.
- Nekitámaszkodva valaminek már úgy is tud állni, ha nem kapaszkodik.
- Álló helyzetben egyik lábát teszi a másik elé.
- Tapsol, integet és mindent a szájába vesz.

 

Javaslat: Ha úgy látod, hogy nehezen indul meg a kúszás-mászás, akkor próbálkozz a Pocifix mozgásfejlődés elősegítő babapárnával, ez segíthet! Erről itt olvashatsz!

 

A 8 hónapos csecsemő fejlődéséről itt olvashatsz bővebben:

http://www.babafejlodese.hu/honaprol-honapra/8-honapos-baba

 

 

8 hónapos csecsemőFejlődés a mozgásban?

Olvasd el hogyan! 

 
 

A jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használunk. Ennek a honlapnak a használatával Ön elfogadja a cookie-k használatára vonatkozó szabályzatunkat. Bővebben.

EU Cookie Directive Module Information