| Szájpadhasadék - hasznos tanácsok és eszközök |
|
Mit tegyünk, ha a kisbabánk szájpadhasadékkal született? Ime egy anyuka, akinek a babája szájpadhasadékkal született, és szívesen megosztotta velünk a tapasztalatait, hasznos tanácsait. Szájpadhasadék7 hónapos most a kislányom, aki szájpadhasadékkal született. Persze a szülés után, amikor kiderült, nagyon megijedtünk, de leginkább amiatt, mert semmi információnk nem volt erről a fejlődési rendellenességről. Nagyon fontos tudni, hogy ez egy olyan rendellenesség, ami ma már tökéletesen korrigálható műtéttel, és ezek a babák ugyanolyan teljes életet élhetnek, mint mindenki más.
Ettől függetlenül az első hónapokban, amíg a szülő megszokja, hogy mikre kell fokozottabban figyelni, amíg beletanul a gondozásba, addig több energiát igényel az ilyen csecsemők ellátása.
1./ Az első, ami ebben az esetben fontos, hogy a baba akadálymentesen tudjon lélegezni. Ez persze már az első percekben kiderül.
2./ Ezen kívül a legfőbb problémát a táplálás szokta okozni, mert az ilyen babák a hasadék miatt nem tudnak vákumot képezni a szájüregükben, ezért a legtöbbször nem lehet őket szoptatni. Erre léteznek különböző speciális cumisüvegek, vagyis inkább cumi fejek, amikből úgy jön a tej vagy tápszer, hogy a babának vagy csak minimális szívóerőt kell kifejtenie, vagy az anyuka tudja pumpálni a szájába. Ezekből én először a Medela cumisüvegét próbáltam ki, de egyáltalán nem vált be. Szájpadhasadék esetén hasznos eszközökEgy barátőm hívta fel a figyelmemet, hogy a NUK is gyárt kimondottan szájpadhasadékos gyerekeknek való cumifejet. Az én kislányom már túl van a műtéten, és még mindig ebből eszik, mert annyira megszerette. Nekünk ez vált be igazán.
3./ Ezen kívül az ilyen gyerekeknél arra is fokozottan kell figyelni, hogyha buknak, akkor a tej az orrukon is visszajön, és ez háton fekve könnyen légútelzáródást, esetleg fulladást is okozhat. Az én kislányom ráadásul refluxos is, úgyhogy elég gyakran bukik. Ez háton fekve gyakran okozott problémát az elején, úgyhogy mi mindig hason fekve altattuk.
De napközben mégis csak kell lennie néha háton, mert ez fontos a mozgásfejlődéséhez, meg kiváncsi is a világra. Ilyen alkalmakkor használjuk a Pocifix párnát, ami nekünk rettenetesen bevált. Még terhesen, kb. 5 hónaposan vettem, amikor már megnőtt a hasam. Onnantól kezdve minden éjjel azzal aludtam.
Később pedig, ahogy hazajöttünk a kórházból, rájöttem, hogy ez a párna tökéletes refluxos babáknak. Rendeltem még párat, és mindenhol ezt használtuk, a pelenkázón, a kiságyban, sőt, egy keskeny változatot még a babakocsi fekvős részébe is rendeltem, hogy háton fekve is tudjam sétáltatni a gyerekemet.
Szerintem ez a párna szuper jó refluxos, és pláne szájpadhasadékos gyerekeknek. Még mindig használjuk őket, sőt, néha az 5 éves kisfiam is elkéri, mert szeret azon aludni - ő rendes párnának használja. Nagyon praktikus a levehető huzat, és jó, hogy megtartja a formáját hónapok után is. Pocifix párna: http://www.kismama-babaparna.hu/fejemel-tamaszto-baba-parna
Remélem segítettem! Koródi Krisztina, Budapest
|
| < Előző | Következő > |
|---|
Pocifix baba-mama párna
Hírlevél feliratkozás
Szeretnél értesítést kapni az új cikkekről, érdekességekről? Iratkozz fel az ingyenes hírlevélre!
Kismamák véleménye
„Nagyon meg vagyok elégedve a párnával, igazán megérte az árát, nagyon kényelmes vele aludni vagy pihenni. Másoknak is csak ajánlani tudom!”
Eőryné Mezei Orsolya, Visegrád
Olvasd el a többi kismama véleményét is a baba-mama párnáról >>
Kövess a Facebook-on!
Orvosi szakvélemények a párnáról:
Dr. Kassai Enikő szülész-nőgyógyász szakorvos:
"Mivel 4 gyermek anyukája vagyok, megtapasztaltam, hogy a pihenés rendkívül fontos a terhesség egész ideje alatt. A Pocifix kismama-baba párna használata segít abban, hogy a kényelem és nyugalom meglegyen, baba mama számára egyaránt. Olvasd el a többi orvos véleményét is >>


