Szükséges-e kismama melltartó használata terhesség alatt?

A női mell elsősorban bőr alatti kötőszövetből, mirigyállományból és zsírszövetből épül fel. A terhesség folyamán fellépő hormonális változások hatására a mirigyek és a tejcsatornák kifejlődnek, a mell akár a terhesség első hónapjától kezdve el kezdhet nőni, hogy felkészüljön az anyatej termelésére.

 

Terhesség alatt a mell szerkezete megváltozik.

A terhesség kilenc hónapja alatt a női keblek tömege akár 300-500 grammal is megnőhet!
A súlynövekedés nagyobb terhet ró a mell feszességéért felelős kötőszövetekre is, ezért olyan melltartót hordunk, ami nem biztosít megfelelő tartást, a kötőszövetek megnyúlhatnak, mellünk megereszkedhet, elveszítheti tartását, sőt, megjelenthetnek a terhességi csíkok, a striák is.

Jó terhességi melltartó: kényelem, megfelelő tartás és nőiesség!

A terhességek nagy részében, az első 2-3 hónap alatt a hagyományos melltartók is megfelelneKismama fehérneműk a célnak. A legtöbb kismama azonban hamar megtapasztalja, hogy az addig kényelmes melltartója el kezdi szorítani, s pár héten belül már nem is szívesen veszi fel a korábban kedvenc darabjait.

 

Ez a megfelelő időpont arra, hogy beszerezz néhány új melltartót. A helyes modell kiválasztásához mindenképpen fontos, hogy kényelmes, rugalmas anyagot és formát válassz, ami a további alakváltozásodat is követi (minimum háromsoros kapcsokkal záródjon a háton, hogy legyen miből engedni!), ugyanakkor mindvégig megfelelő alátámasztást is biztosítson a mellnek.

 

Vásárolhatsz kifejezetten kismama melltartót, de dönthetsz mindjárt egy szoptatós melltartó mellett is, ami a szülés után pát héttel ismét jól jöhet majd! Ha érzékeny a bőröd, vagy a mellbimbód, választhatsz biopamut melltartót, de gyakran az is elég, ha olyan melltartót hordasz, aminek kosarát belülről pamuttal bélelték.

 

Manapság egyre több gyártó használ mikroszálat is alapanyagként, amitől sajnos sokan ódzkodnak. Tedd félre az előítéleteket, hidd el, érdemes kipróbálni! A mikroszálat általában elasztánnal keverik, az így kapott anyag kifejezetten rugalmas, puha, a bőrnek kellemes, és nem utolsó sorban sokkal gyorsabban szárad, mint a pamut!

 

Ne adj alább a nőiességéből sem, ha eddig szívesen hordtál színes, csipkés fehérneműt, ne riasszad el párjod épp most, amikor kényeztetésre vágyna, egy nagymamáink korára emlékeztető vágyölő fehér sátorlappal! Szerencsére ma már egyre nagyobb választékot találunk csinos és jó minőségű kismama melltartókból is, például a Kismamavilág - kismama és szoptatós fehérnemű webáruház oldalain.

 

És egy kis plusz: ha igazán csinos szeretnél lenni, ne feledkezz meg a melltartóhoz való bugyiról sem!

 

A cikk szakértője: Kismamavilág - a kismama és szoptatós fehérneműk webáruháza

 

 

Szeretnél jól aludni és kipihenten ébredni terhesség alatt is?

Akkor ez a kismama párna Neked készült!

Olvass többet róla itt!