| Nyitott méhszáj jelei, tünetei, okai, megelőzése |
|
A méhszáj, a méh hüvely felőli külső része, mely a hüvelyboltozatot, azaz a hüvely felső részét alkotja. A várandósság időszaka alatt lényeges hogy a méhszáj zárt legyen, mivel így a magzat és a belső nemi szervek védettek a fertőzéstől. Nyitott méhszáj okai- méhszájgyengeség, mely genetikai adottság,
A nyitott méhszáj megállapítható az orvosi vizsgálat során és ha a kismama jelentősen veszélyeztetett ez miatt, akkor méhszájzáró műtétet javasolhatnak. A műtét varratait a 37. héten távolítják el, mivel ekkortól már érett és megszülethet a baba. A műtét hátránya, hogy szövődménye lehet a korai burokrepedés, ezért ritkán alkalmazzák.
Mivel veszélyeztetett terhesség áll fenn, ilyenkor rendkívül fontos a kímélő életmód, a sok fekvés. Ehhez gyakran kórházi felügyelet is szükséges. A fekvés mellett szükség esetén infúziós szülés visszatartást is végeznek, illetve tüdőérlelőt is adnak, amíg a baba el nem éri a minimum 36 betöltött hetet, elkerülve ezzel a koraszülés kockázatát.
A terhességi vizsgálat során megállapított méhszáj nyitottság értékeket itt találod bővebben: Méhszáj kinyílása, méhnyak megrövidülése, Cervix értékek
|
| < Előző | Következő > |
|---|
Pocifix baba-mama párna
Hírlevél feliratkozás
Szeretnél értesítést kapni az új cikkekről, érdekességekről? Iratkozz fel az ingyenes hírlevélre!
Kismamák véleménye
„Nagyon meg vagyok elégedve a párnával, igazán megérte az árát, nagyon kényelmes vele aludni vagy pihenni. Másoknak is csak ajánlani tudom!”
Eőryné Mezei Orsolya, Visegrád
Olvasd el a többi kismama véleményét is a baba-mama párnáról >>
Kövess a Facebook-on!
Orvosi szakvélemények a párnáról:
Dr. Kassai Enikő szülész-nőgyógyász szakorvos:
"Mivel 4 gyermek anyukája vagyok, megtapasztaltam, hogy a pihenés rendkívül fontos a terhesség egész ideje alatt. A Pocifix kismama-baba párna használata segít abban, hogy a kényelem és nyugalom meglegyen, baba mama számára egyaránt. Olvasd el a többi orvos véleményét is >>
Szeretnél jól aludni és kipihenten ébredni terhesség alatt is?
