| Császármetszés mikor lehet szükséges? |
|
Császármetszés során a szülész orvos műtéttel megnyitja a méhet, és így veszi ki a babát. Abban az esetben szokták alkalmazni, ha a hüvelyi szülés valami oknál fogva nem lehetséges (pl. a méhlepény a méhszájat elzárja), illetve a magzat és a kismama egészségét veszélyeztetné a természetes úton való szülés pl. ha oxigénhiány lép fel, köldökzsinór a nyakon tekeredik, teljesen lefolyt magzatvíz fájások nélkül. CsászármetszésMikor lehet szükséges császármetszés: - a köldökzsinór összenyomódása esetén,
Sok kismama ma már kéri, hogy szeretne inkább császárral szülni. Tény, hogy jóval rövidebb idő alatt és úgymond „fájdalommentesen” lehet így megszülni a babát, de lehetnek terhességi szövődmények is. A császáros szülés során altatást vagy epidurális érzéstelenítést alkalmaznak, mely a test alsó részét érzéketlenné teszi. Ma már inkább az utóbbit. Császármetszés utáni kockázatokElőfordulhat pl. hogy a méh falán vágott seb továbbreped a méhet ellátó fő verőér irányába, és ez bőséges vérveszteséggel járhat. Ezen kívül a császáros szülés során vágott seb gyógyulás után sem lesz olyan erős, mint eredetileg, ezért a következő terhesség során megrepedhet, illetve nagy valószínűséggel a következő babát is császármetszéssel lehet csak világra hozni.
A vágott seb el is fertőződhet, begyulladhat, hashártyagyulladás keletkezhet, ezért a szülés után hosszabb kezelésre van ilyenkor szükség, hosszabb a lábadozás, felépülés időszaka is.
Több kismama azért szeretne császárral szülni, hogy a hüvelyét, illetve a szexuális életét megóvja ezáltal. A szakorvosok szerint ez a megítélés alaptalan, mert a nők 90%-ánál a szülés után 6 hónappal a szexuális élet már teljes értékű. Másik elképzelés az, hogy a baba szebb lesz a császáros szüléssel, mert nem nyomódik össze a feje. Ez igaz, viszont a baba számára hátrány, hogy az elzsibbasztó gyógyszerek a babát is lomhává tehetik, illetve a légzési problémák is gyakrabban alakulnak ki náluk.
A kismama számára pedig az a kockázat áll fenn császármetszés esetében, hogy sok vért veszít, szükség lehet vérátömlesztésre, a belek a hólyagok sérülhetnek, vérrögök keletkezhetnek a lábakban, a medencei szervekben, a tüdőben.
|
| < Előző | Következő > |
|---|
Pocifix baba-mama párna
Hírlevél feliratkozás
Szeretnél értesítést kapni az új cikkekről, érdekességekről? Iratkozz fel az ingyenes hírlevélre!
Kismamák véleménye
„Nagyon meg vagyok elégedve a párnával, igazán megérte az árát, nagyon kényelmes vele aludni vagy pihenni. Másoknak is csak ajánlani tudom!”
Eőryné Mezei Orsolya, Visegrád
Olvasd el a többi kismama véleményét is a baba-mama párnáról >>
Kövess a Facebook-on!
Orvosi szakvélemények a párnáról:
Dr. Kassai Enikő szülész-nőgyógyász szakorvos:
"Mivel 4 gyermek anyukája vagyok, megtapasztaltam, hogy a pihenés rendkívül fontos a terhesség egész ideje alatt. A Pocifix kismama-baba párna használata segít abban, hogy a kényelem és nyugalom meglegyen, baba mama számára egyaránt. Olvasd el a többi orvos véleményét is >>
Terhesség alatt Téged is kínoz a hát- és derékfájás?
